Az egykori és a mai Magyarország földrajzi helyzete
és vízrajzi adottságai egyértelműen
meghatározták és természetesen ma is meghatározzák
a hidrológia szerepét és fontosságát.
Az ország a Duna vízgyűjtőjének és
a Kárpát-medencének közepén helyezkedik
el. Síkvidéken a környező magas hegyekből
lezúduló árvizek elleni védekezés,
a száraz időszakokban pedig a kisvízi készletekkel
való ésszerű gazdálkodás, a víz
ellen és a vízért való küzdelem jellemezte
azt a több mint egy évezredet, amelyet a magyarság
a Kárpát-medencében ezideig eltöltött.
Az első dunai árvízi
feljegyzés 1012-ből való, mely árvíznél
„számtalan ember, barom és épület veszett
oda”. A legrégebbi vízállás-feljegyzéseink
az 1693/94 évi árhullámról vannak. A vízállások
rendszeres észlelése a Dunán 1823-ban a pozsonyi
és a budai, a Tiszán pedig 1833-ban a szegedi vízmércéken
indultak meg. A Kiegyezés időszakában már 57 helyen
folyt rendszeres vízállás-észlelés.
Hamarosan megindult a vízállások közlése az érdekeltek
számára, vagyis a vízjelzés. A
Tiszánál már 1856-ban megindult, egyelőre csak árvizek
idején, de 1886-tól már naponként küldték
szét a vízállásokról szóló
értesítést.
Az idők során egyre szerteágazóbbá váló,
több intézmény által végzett vízrajzi
tevékenység, az ismétlődő árvizek jelzése
és előrejelzése, egyre jobban előtérbe helyezte
egy központi szervezet felállításának
a szükségességét. Az 1876. február-márciusi
dunai jeges árvíz és az 1879. márciusi tiszai
árvíz halaszthatatlanná tette az egységes
vízrajzi szolgálat kialakítását.
Végül Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi
miniszter 1007/1886 sz. rendeletével 1886. május 1-jén
a minisztérium szervezetének részeként megkezdte
munkáját a Vízrajzi Osztály, amelynek első
vezetője a kor egyik vezető szakembere, Péch József lett.
A vízrajzi feladatok központosítása
tehát szervesen összefüggött a magyarországi
pusztító árvizekkel. Nem meglepő tehát,
hogy az újonnan megalakult Vízrajzi Osztály egyik
legfontosabb feladatának tekintette egy árvízi
előrejelző szolgálat megszervezését. Ez magába
foglalta a meteorológiai és hidrológiai észlelőhálózat
optimális kialakítását, egy az előrejelzésekkel
kapcsolatos tevékenységet végző szervezet, a Vízjelző
Szolgálat létrehozását, illetve az információk
közreadása formájának a meghatározását
is. A Vízjelző Szolgálat 1892. március 1-én
kezdte meg működését, egyelőre csak a Tisza-völgy
vízállásaira vonatkozóan, majd rövidesen
Országos Vízjelző Szolgálattá alakult át.
Az első Világháború
után Magyarország vízgyűjtőterületeinek
egysége megszűnik, a folyók vízgyűjtő területének
jelentős hányada idegen országok területére
kerül át. Ez a tény jelentősen visszaveti az Országos
Vízjelző Szolgálat fejlődését. 1921-ben
megalakul a Nemzetközi Duna Bizottság, majd 1924-ben a Duna-medencében
a Nemzetközi Vízjelző Szolgálat is, amely keretében
meghatározzák a dunamenti országok közötti
adatcsere tartalmi és formai kérdéseit.
Szervezetileg az Országos Vízjelző
Szolgálat az 1929-től létrejött Vízrajzi
Intézet keretein belül működik, majd kisebb vargabetűk
után 1952-ben megalakul a Vízgazdálkodási
Tudományos Kutató Intézet (VITUKI), amelynek változó
formájú keretein belül az Országos Vízjelző
Szolgálat pontosan 60 éven keresztül tevékenykedett.
A VITUKI-nak 2012. tavaszán pecsételődött meg végleg a sorsa, ennek következtében az Országos Vízjelző Szolgálat 2012. augusztus 1-jétől egy új helyen, az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVF) szervezetén belül látja el feladatait.
Forrás: dr. Stelczer Károly:
A vízrajzi szolgálat száz éve. Budapest,
1986.
